Apám története

Az apám történetét szeretném megosztani Önökkel, mivel hiába kértem, hogy írjon a betegségéről, illetve arról, hogy szerinte milyen okok vezettek annak kialakulásáig, teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől.

Pedig tanulságosnak gondolom az ő esetét, mivel soha nem volt egyetlen olyan betegségkockázatot növelő hatásnak sem kitéve, amiket gyakran emlegetnek az orvosok a rákbetegség kialakulásáért felelős tényezők között. Talán egyetlen dolgot kivéve: 14 éves korában ugyanis hirtelen meghalt az Édesanyja, és nyolcadikos fiúként ott maradt a tőle 37 évvel idősebb apjával. Három nagyobb testvére akkor már elköltözött a szülői házból, mindegyiküknek önálló családja volt akkor. Mivel nagyanyám – akit én már természetesen nem ismertem – egy családi veszekedést követően lett rosszul és került kórházba, ezért az apám lényegében a nagyapámat okolta az anyja haláláért. Pedig valószínűleg árnyaltabb ennél a helyzet, hiszen egy rossz kapcsolathoz is két ember kell, ráadásul az elmondások alapján alapvetően nem éltek zűrös, rossz életet. Inkább olyat, mint a nagytöbbség. Mindenesetre ez a tragikus esemény döntően befolyásolta az ő későbbi életét. Bár nagyon jó tanuló volt, nem volt senki aki gimnáziumba küldje, helyette két felnőtt testvére a lakóhelyükhöz közeli településre íratta be hengerésztanulónak az egyébként vékonydongájú fiúcskát. A szülői háztól távoli vidék, az acélmunkás inasok nem könnyű sorsa hamar túl nehéznek bizonyult számára és rövidesen szívizomgyulladást kapott, amelyből csak hónapokig tartó kezelés után gyógyult meg. Végül is belátták, hogy azt az iskolát nem folytathatja tovább, így 16 évesen hazaköltözött és műszerésznek kezdett tanulni a nem túl távoli városban. Rövidesen kiváló eredménnyel szakmunkásvizsgázott, és elismert szakember lett a környéken, anyagilag is szépen gyarapodott, és biztos, megbecsült állást is kapott hamar. Rövidesen megismerte Anyámat, és hamar összeházasodtak. Azt követően egy éven belül én is megszülettem. Házat építettek, családot alapítottak. Úgy tűnt, minden jóra fordult.

Ám ahogy érteni kezdtem mi történik körülöttem, hamar rájöttem, hogy semmi sem olyan hibátlan, mint a látszat. Már egészen kicsi gyermekként is értettem, hogy Apám folyamatosan azzal beszéli tele az anyám fejét, hogy ő nagyon fiatalon meg fog halni, mert valójában nem kezelték ki jól a korábbi szívbetegségéből. Csak szeretném hozzátenni, hogy bár évtizedeken keresztül folyamatosan vizsgálatokra jártunk, hogy ennek utána járjunk, valójában az Apámnak sohasem volt baja a szívével utána. A szív után a vese következett, a vérnyomás, az ízületek, és még sorolhatnám. Mivel odahaza állandóan csak ilyesmiről hallottam, az óvodában én is elmondtam, hogy az apukám nemsokára meg fog halni. Természetesen az óvónő szembesítette ezzel az egész dologgal őt, aki egy este azzal állított haza és szedett elő, hogy kinek is várom én olyan óhajtva a halálát? (Ne feledjék, óvodás, középső csoportos voltam, de még ma is minden pillanatára emlékszem az esetnek.) Majd választ sem várva erőből felpofozott.

Ahogy növekedtem, egy idő után már nem csak anyámnak kesergett az anyja halála miatt, és a képzelt betegségeivel sem csak őt ijesztgette, hanem én is a lelki szemetesládája lettem. Szó szerint, mivel ezekbe a „társalgásokba” sohasem partnerként vont be, csupán bio díszlet voltam, az önsajnálatához. Így utólag visszatekintve semmilyen megoldhatatlan, mások számára ismeretlen nehézség nem tornyosult előtte, és évtizedekig oka lett volna a békére és az elégedettségre.