Ami lehet, hogy nagyon jó, sokáig még ízlik is, de előfordulhat, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor az egyik szervezete hiányolja a zellert, a másik pedig kiütéses lesz a majoránnától. És igen, a címbeli kérdésre azt válaszolom, meg kell kísérelni az újabb összehangolt receptúrákat. Meg kell küzdeni azért, hogy találjunk meg a közös ízeket! Ellenben ha nem megy, ha tényleg vészjelez a test (vagy valami más), akkor igen, meg kell küzdeni azzal, hogy meghozzuk azt a döntést, amiről sosem gondoltuk volna, hogy valaha meg kell hozni.

Szóval, a tavalyi év számomra a veszteségek éve volt. Indult azzal, hogy a fentiek értelmében “meghalt” a házasságom. Ezzel együtt megváltozott a családi életforma az egyébként is kirepülő félben lévő gyerekekkel. Majd pár hónap múlva meghalt édesapám. Pár nappal ezután egy nagyon-nagyon jó barát. Azután egy álom... végül az édesanyám robbant le úgy, hogy el kellett helyezni 24 órás egészségügyi felügyelet alá. Ezzel együtt elvesztettem azt a gyerekkori otthont, ahová mindig volt hová visszatérni, megpihenni.

Mert minden veszteség járulékos veszteségekkel jár. Mindig.

A külön, de egy fedél alatt, újfent csak megbetegítő helyzet, tehát ebből is egy idő után lépni kell. Továbbmenni.

Sorscsapás? Lehet. Megéltem annak is. A gyász része az efféle megélés. Hisz döntésemmel búcsúzni kényszerültem egy baráti, munkahelyi, közösségi közegtől, amelyet nagyon szerettem.

De aztán, amikor az ember túl van a nehezén, inkább AJANDÉK. Ajándék, hogy adva kaphattam és fordítva... Minden ajándék, ami részese (volt és lesz) az életünknek. Ez is csapcsöpögős közhely, mégis igaz. Nem csak az értékes barátok, a hivatás, vagy egy engem befogadó közeg. Hanem egy olyan párkapcsolat is, amely a maga szépségeivel, nehézségeivel valameddig tartott. És nem azért ért véget, mert valaki rossz volt benne, hanem mert együtt már valamiért nem volt jó.

Amit kaptam azt - afféle "hellingeresen" mondva - mind magammal viszem. Oda, ahová az élet terel.

Magamból pedig azt és annyit hagyok az elköszönőknek, amennyire kinek-kinek szüksége öröme van belőle.

Valós történet

Orvosok születésemtől halálomig

FÖOLDAL

 

Apám története

TÖRTÉNETEK

Betegségem története

Életem legnagyobb tapasztalata

Sorscsapás, megküzdés vagy megadás

Apu

Anyu

Én vagyok az erősebb!

Élni szép

Küldje el véleményét, hozzászólását!

Űrlap küldése...

A kiszolgáló hibát észlelt.

Az űrlap megérkezett.

HOZZÁSZÓLÁSOK:

Nagyon szép írás.

Olga

Már az egész családom elolvasta!!!

Péter