Köszönöm, hogy megosztotta velünk tapasztalatát mely ékesen hirdeti, hogy van lehetőség a gyógyulásra a daganatos betegséggel küzdők számára. Két dolgot engedjen meg, hogy kiemeljek leveléből.

Először is azt, hogy milyen sokat jelent a betegséggel való küzdelemben a család támogatása. Ahogy levelében írja, „Szűkebb és tágabb családom, férjemet és gyermekeimet is megrázta a betegségem, de szeretettel és támogatóan viszonyultak hozzám.” Bizony, a gyógyulásban nagy szerepe van a pozitív hozzáállásnak – meg akarok gyógyulni, nem adom fel a reményt – a hitnek, de ugyanakkor a család támogató magatartásának is. Nagy erőt tud adni, hogy nem vagyok egyedül, a családom mellettem áll jóban és rosszban. Egy kedves szó, mosoly, egy csendes, szavak nélküli ölelés milyen sokat tud jelenteni. Értelmet adhat a gyógyulásnak, erőt amikor erő felett utunk van...

Említette, hogy a betegség kiújulása előtt veszítette el férjét, és „Néhány családtagjaimmal régi keletű súlyos konfliktusaim rontották lelkiállapotomat”. Gyakran megfigyelhető, hogy súlyos lelki krízis után alakul ki a daganatos betegség, vagy éppen kiújul mint az Ön esetében is. Nagyon fontos kérdés, hogy miként tudunk gyászolni. Időt hagyunk-e magunknak a gyászfolyamatnak, talán síettetjük vagy éppen gátoljuk amely adott esetben nagyon komoly pszicho-szomatikus betegségeket eredményezhet.

Szívből örülök, hogy sikerült ismét győznie, és kívánom, hogy minél több emberrel ossza meg tapasztalatát, reményt sugározva azoknak, akik most néznek szembe életük talán egyik legnagyobb megrázkódtatásával, a daganatos betegséggel.

Tisztelettel: ó.s.