Orvosok születésemtől halálomig

Egy kedves betegtársunk a közelmúltban kéziratban juttatta el hozzánk betegsége történetét. Csodálatos, magával ragadó történet, amely legalább novellányi vastagságú. Azt a címet adta az írásnak, hogy : Orvosok születésemtől halálomig.

Az egykor rákbetegségben szenvedő és azzal küzdő asszony története ezzel a mottóval kezdődik: „Nem adom fel, nem szabad, le kell győznöm a rosszat! Ha szenvedés – ám legyen -, vállalom, meg kell tennem, mert nekem még élnem kell!”

Az egyik fejezet címe: „Csak Édesanyám vigyázott rám” A fejezet a következőket írja a szerző. „Szüleim házasságából megszületett az első gyermek, kisfiú. Mindenki nagy szeretettel fogadta. Egészséges, szép kisfiú volt, Nagymamám – apai – büszkesége és kedvence lett örökre. Két és fél év múlva megszületett a második gyermek, szintén kisfiú. Ekkor már a Nagymamám, amikor először kezébe vette, ennyit mondott: „nem baj, hogy megszülettél, lényeg, hogy a mi fajtánk vagy.” Ugyanis az arisztokrata családban nem volt divat a sok gyerek. Édesanyám sose mondott ellent, vagy ellenkező véleményt nem nyilvánított, de erre csak annyit felelt: „mindegy hogy ki fajtája, csak az esze legyen a mi fajtánk.” Alig egy év múlva Édesanyám véletlen terhes lett. Mindig szerettek volna egy kislányt, de csak egy gyermek volt tervezve. Először nem is mertek erről szólni a Nagymamámnak. Mi lesz akkor, ha megtudja? Ennyi Gyerek! Édesapám – Édesanyám tudta nélkül – egy ismerős orvossal elintézte, hogy végezze el a szükséges beavatkozást, hogy én ne szülessek meg. Az orvos el is vállalta. Édesapám hazajött és közölte Édesanyámmal, hogy minden el van intézve, a megbeszélt időpontban menjen el és az orvos elvégzi a szükséges beavatkozást, hogy én ne szülessek meg. Édesanyám életében sosem mondott „nem-et” Édesapámnak, de ekkor csak ennyit mondott határozottan: „NEM!” Ez lett volna az első és egyben utolsó kapcsolatom az orvossal, ha „igent” mondott volna. Így nem találkoztam az orvossal. Édesanyám vigyázott rám.”